Ing. Barnabáš Parditka (4.6.1944 - 1.10.2021)
Smrť – tá najkrutejšia podoba života – nám vzala vzácneho človeka, dobrého priateľa. A zrazu zisťujeme, že svet okolo nás akosi ochudobnel.
Ing. Barnabáš Parditka, pôsobil na Strednej priemyselnej škole stavebnej Oskara Winklera 33 rokov, z toho bol 8 rokov na jej čele. Boli sme radi, keď prišiel k nám. Bol nielen dobrým učiteľom žiakov, ale i nás – mladších, začínajúcich kolegov. Učil nás pracovitosti, no predovšetkým učil nás tešiť sa z práce. Obdivovali sme jeho ľudskú vyrovnanosť a pohodu, ktorú si nenechával iba pre seba. Bol naším nenápadným radcom, ktorý nám svoje bohaté životné skúsenosti podával s takou radosťou, s akou sa podáva dar.
Žil s nami v čase úspechov, hľadaní, ale i ťažkostí a prehier. Dokázal nám však vnuknúť presvedčenie, že víťazstvo po prehrách je cennejšie ako víťazstvo bez prekážok. Dnes vieme lepšie, ako sme vedeli vtedy, aké sú to hodnoty. Ešte z nich čerpáme, ešte z nich žijeme. A zrazu sa nám zdá, že sme mu za to ani nemali čas poďakovať sa.
Aký rýchly a neúprosný je beh času. Náhlime sa a v tomto životnom zhone, často objavíme hodnoty človeka, až keď sa pominie. Ani sme si nestačili uvedomiť, že bol pri nás, správal sa ako jednoduchý, skromný človek, ktorý zdieľal naše osudy. Dokázal smútiť s tými, čo si bolesť či krivdu liečili smútkom, smiať sa s tými, čo smiechom smútok porážali. Obdivovali sme jeho životnú vitalitu i jeho ochotu pomáhať všade tam, kde bolo treba, a každému, kto ho o to požiadal. Bol studnicou nevyčerpateľných skúseností a rád.
Dnes vieme, že náš zosnulý Ing. Barnabáš Parditka bol pre nás naozaj vzácny človek. Spomienky naňho nás presviedčajú o veľkej potrebe ľudskej spolupatričnosti a vzájomnej pozornosti. Možno to zisťujeme až teraz, keď spomíname. Lebo spomienky sú niekedy zreteľnejšie ako prežívaná skutočnosť. Je to tragédia, ak smrť nemá zmysel, ak je koncom i začiatkom ničoho. Lenže smrť nášho priateľa – bývalého riaditeľa školy je zavŕšením bohatého a činorodého života.
Už budeme iba spomínať, drahý náš kolega, ale ver, že v týchto spomienkach nám budeš inšpiráciou, vzorom i príkazom žiť z Tvojho odkazu.
Buď spokojný! Neodchádzaš ako dlžník. Ostal si v nás i v stovkách Tvojich žiakov.
A halál, az élet legkegyetlenebb része, elvett egy értékes embert, egy jó barátot. És hirtelen azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk lévő világ valahogy elszegényedett.
Ing. Parditka Barnabás, 33 évig volt iskolánk alkalmazottja, ebből 8 évig állt az iskola élén. Nemcsak a diákoknak volt jó tanára, hanem nekünk is, fiatalabb, kezdő kollégáknak. Boldogok voltunk, amikor bejött hozzánk a tanáriba. Szorgalomra tanított, de mindenekelőtt arra, hogy élvezzük a munkát. Csodáltuk azt a békés természetét és a nyugalmat, amit sugárzott környezete felé. Önzetlen tanácsadónk volt, aki gazdag élettapasztalatát olyan örömmel adta át nekünk, amilyennel ajándékot adnak.
Köztünk élt a siker, a keresés, de a nehézségek és a veszteségek idejében is. Azonban képes volt velünk elhitetni, hogy a veszteségek utáni győzelem értékesebb, mint az akadályok nélküli. Ma jobban tudjuk, mint akkor, hogy mik az értékek. Még mindig belőlük merítünk erőt, még mindig belőlük élünk. És hirtelen úgy tűnik számunkra, hogy nem is volt időnk köszönetet mondani neki mindezért.
Milyen gyorsan és könyörtelenül telik az idő! Rohanás az életünk, és az élet forgatagában gyakran csak akkor fedezzük fel az ember értékeit, amikor ő már nincs többé. Feltűnés nélkül élt közöttünk, egyszerű, alázatos emberként, aki osztozott sorsunkban. Gyászolni tudott azokkal, akik bánattal kezelték a fájdalmat vagy a sérelmet, együtt nevetett azokkal, akik a hasonló helyzeteken csak nevetni tudtak. Csodáltuk életerejét és segítőkészségét, bárkinek is volt rá szüksége. A tapasztalatok és tanácsok kimeríthetetlen forrása volt.
Ma már tudjuk, hogy elhunytunk, Ing. Parditka Barnabás igazán értékes ember volt számunkra. Emléke kapcsán az emberi összetartozás és az egymás iránti figyelem hiánya merül fel bennünk. És ehhez egy ilyen eseménynek kellett bekövetkezni. Mert az emlékek néha letisztultabb képet mutatnak, mint a megtapasztalt valóság. Tragédia, ha a halálnak nincs értelme, ha ez a semmi vége és kezdete. De barátunk, volt igazgatónk halála egy gazdag és aktív élet befejezése.
Már csak emlékezni tudunk, kedves kollégánk, de hidd el, hogy ezekkel az emlékekkel is ösztökélsz, példakép maradsz sokak számára.
Légy elégedett! Nem maradt semmi adósságod, mi tartozunk Neked. Hálával, köszönettel. Emléked tovább él bennünk és több száz tanítványodban.