Určite áno, povedali si prváci. Možno niektorí zaváhali a zľakli sa, ale prekonali sme sa.
Náš lyžiarsky kurz sa začal 14.1.2024, keď sme sa zišli triedy I.A a I.B pred školou pri parku a vyrazili sme na lyžiarsky kurz do Tatranskej Lomnice.
Po sviatkoch sme boli všetci oddýchnutí a pripravení zdolať hocijaký svah. Cesta ubehla celkom rýchlo. V autobuse bolo veselo, všetci sme mali až príliš dobrú náladu, a tak sme v poriadku prišli do Detského raja v Tatranskej Lesnej, kde nás čakalo ubytovanie. Hneď po príchode sme sa všetci ponáhľali do izieb a unavení z cesty sa vystreli na posteliach. Ako to už býva, niektorí frflali, ale každého to prešlo.
Prvý deň sa začal rannou rozcvičkou, ktorú mal rád asi len pán profesor Škantár. Rozcvičky sme sa nezbavili za celý týždeň, ale aj na ňu sme si zvykli. Každý večer sme mali denný rozkaz, kde nám pán profesor Škantár oznámil program na nasledujúci deň. Ráno sa nám vstávalo dosť ťažko, keďže sme šli spať neskoro. Po ťažkom vstávaní nás prebrala rozcvička a to o 7:00 a potom nasledovali raňajky. Po raňajkách sme sa všetci išli prichystať a pomaly sme vyrazili na svah. Počasie v pondelok bolo krásne, oproti ostatným dňom. Na svahu sme zvládali prvé jazdy, niekto lepšie, iní horšie a kochali sme sa krásou našich veľhôr. Aj napriek pár pádom, šlo všetko ľahko a aj tí čo stáli na lyžiach prvýkrát si rýchlo zvykli. Mali sme aj snowboardistov a tí sa snažili na nich machrovať. Ale nejaké tie pády, urobili svoje.
Čo sa týka jedla, bolo každý deň pestré, ale myslím si, že pre chlapcov to bolo málo. Po večeroch sme mali možnosť odreagovať sa rôznymi hrami, stolným tenisom a zábavou medzi sebou. Dokonca sme si spravili výlet zubačkou do tatranského ľadového domu na Hrebienku, kde sme videli krásne diela z ľadu, pretože práve v stredu fúkal silný vietor a nedalo sa lyžovať.
Každý deň sme zažívali kopec srandy, keď sme sa zabávali na izbách. Posledný deň si chcel každý čo najviac užiť, buď poslednou lyžovačkou alebo šantením v snehu. A čo je dôležité, že sa nikomu nič nestalo a nikto sa nevrátil domov s úrazom. Každý z nás si to užil, bavil sa a tešili sme sa konečne domov. Bolo nám aj smutno, že sa všetko skončilo.
Ďakujeme všetkým, ktorí sa o nás príkladne starali!
Persze, válaszoltuk a címben feltett kérdésre. Akik még sosem álltak sítalpon, azok öröme persze nem volt teljesen egyértelmű.
Sítanfolyamunk 2024.1.14-én indult. Autóbusszal jutottunk el szálláshelyünkre, ahonnan naponta ingáztunk a tátralomnyici sípályára. Az ünnepek után mindannyian kipihente vágtunk neki a lejtők meghódításának.
Az első nap reggeli tornával indult, ami valószínűleg csak Škantár tanár úrnak volt ínyére. Viszont egész héten nem volt hajlandó elengedni a reggeli testmozgást. Minden este összegyűltünk a közösségi teremben, ahol értesültünk a másnapi programról.
Hétfőn gyönyörű volt az idő, ami sajnos a többi napról nem mondható el. Az első lesiklások csonttörésmentesek voltak. Idővel mindenkinek javult a technikája. Néhány esés kicsit fájdalmas volt a hátsó fertály, de nagyobb sérülést senki nem szedett össze. A sípályán és az oda vezető úton megcsodáltuk óriási hegyeink szépségét.
A szállás kiváló volt. Ami a kaját illeti, minden nap változatos volt, de szerintem a fiúk nem laktak jól. Esténként változatos játékokkal, asztaliteniszezéssel, egymás közti szórakozással volt lehetőségünk pihenni. Amikor nagyon rossz volt az idő a síelésre, fogaskerekűvel felmentünk a Tátrai jégdómba, ahol gyönyörű jégalkotásokat láthattunk.
Minden nap nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki szerette volna minél jobban kiélvezni az utolsó napot, akár utoljára síelve, akár a hóban hancúrozva. És ami fontos, hogy senki sem sérült meg, és senki sem tért haza sérüléssel. Mindannyian élveztük, jól éreztük magunkat, de azért alig vártuk, hogy végre hazamehessünk.
Köszönjük minden tanárnak, aki példamutatóan gondoskodott rólunk!
Vanesa Muránska, I. B